Az ötvösség története hazánkban
1977-ben a magyar történelem ötvösművészetében nem mindennapi esemény lépett fel, ugyanis előkerültek a nagyszentmiklósi aranykincsek. Ezek az aranyból készült csodák az avar korban készülhettek, - stílusukat tekintve. Azonban az ötvösművészet korán sem itt kezdődött…
Hazánkban, a 15. századtól nagy jelentőséggel bírt az ötvösművészet, leginkább a Felvidéken és Erdélyben. Bizonyára sokak számára ismerős lehet a gótikus stílusban készült, igazi magyar ereklyének vallott kehely, mely magyar motívumokkal díszített. Nos, ezt ekkortájt kezdték el készíteni, illetve különböző motívumokkal ékesíteni.
A 16. században, gyakori volt, hogy más nemzetek arculatára készítettük a tárgyaink és ékszereink díszítését. Mely stílusok küllemére építkeztünk ekkor? Nürnberg és Augsburg, illetve egy kassai mester mintái alapján készültek ekkoriban az ötvösmunkáink.
A 17. században, vagyis a barokk korában a hazai ötvösművészeink közé sorolhattuk Zomor Mihályt, Lippai Jánost, Hanh Sebestyént és Weigl Bertalant. A 18. században, ehhez a listához csatlakozott Szilassy János, a 19. század ötvösművészei pedig az alábbi személyek voltak: Giergl Alajos, Libay Sámuel és Szentpétery József.
1958-ban néhány fiatal megalapította a saját ötvösművészeti szervezetet, az Ötvös Stúdiót. A következő 10 évben sokat változott a művészeti irány, ugyanis előtérbe került a fémművészet és az ötvösség átment a szobrászat területére. A fordulatot követő első ismert művész id. Szlávics László volt, aki az iparművészeti tanulmányai alatt elkezdett foglalkozni a lemezszobrászattal. Ebből a stílusból született meg a Spartacus portrészobor, melyet a Magyar Nemzeti Galéria szoborgyűjteménye őriz.